2014. szeptember 30., kedd

Daramorzsa pirított dióval baracklekvárral




A császármorzsa nem csak desszertként,hanem főételként is megállja a helyét, ha van egy jó leves mellette.
Alapvetően a klasszikus császármorzsa sima palacsintatésztával készült, de a darával készült változatnál a tészta jobban morzsásodik.


Hozzávalók: 2db jó nagy adagnak, vagy 3-4 kisebbnek
  • 30 dkg búzadara
  • 10 dkg sima liszt
  • 4 dl tej
  • pici só
  • 10-15 dkg cukor
  • 4 db tojás
  • 1 marék dióbél vagy ( mazsola)
  • porcukor
  • citromhéj
  • baracklekvár
  • vaj


Elkészítése:
A darát és a lisztet kimérjük, és alaposan összekeverjük a tejjel, majd hagyjuk egy jó órát állni, hogy megduzzadjon.( aki nem akar,vagy nem tud addig várni, forró tejbe tegye bele,és már sütheti is)
Majd szétválasszuk a tojásokat, és a fehérjét a fele cukorral felverjük, a sárgáját pedig a másik fele cukorral kikeverjük jó habosra.
A darás masszát összekeverjük a két tojásos keverékkel, ízesítjük citromhéjjal ,sóval.
Egy serpenyőbe, teflon, vagy kerámia, kevés vajat olvasztunk, majd a durvára vágott diót kissé megpirítjuk rajta.(eredetileg mazsola kellene bele de most nem volt itthon)
A dióra ráöntjük a tésztát, majd először úgy sütjük mint az omlettet, majd fakanállal szét nyomkodjuk ,morzsásítjuk ,szárítjuk kb negyedórán keresztül.
Mikor már szépet megpirult ,lekvárral ,porcukorral tálaljuk.


2014. szeptember 29., hétfő

Csalamádé az üvegbe zárt ízbomba


Két részletben készítettem ezt a 11,5 üveget,az alapja mindegyiknek káposzta, paprika, hagyma,uborka.
Az egyik fele sárgarépával szinesedik, a másik piros - narancsszínű paprikával.



Hozzávalók:  

  • 2 kg fehér fejes káposzta
  • 1 kg vöröshagyma
  • 2 kg paprika (színes)
  • 1-2 bogyiszlói erős paprika
  • 1 kg uborka
  • 0,5 kg sárgarépa
  • 7 dkg só
  • 20 dkg cukor
  • 6 dl 10% ecet
  • 1 mokkáskanál borkén



Minden zöldséget megmosunk, a legkisebb "gyanús" részt is kivágjuk,majd legyaluljuk.
A hagyma szeletelés kerüljön a végére, addig hideg vízben áztassátok a fejeket!
Előveszünk egy nagy tálat, ebben alaposan összekeverjük a szecskát.
A felöntőlevet kikeverjük, (az ecetbe a cukrot,sót),majd ráöntjük a zöldségekre, és ezzel is jól átforgatjuk.
Egy napig hagyjuk érlelődni, közben többször kevergetjük, hogy jó átjárja az ízesítő anyag.
Másnap tiszta üvegekbe rakjuk, majd felöntjük az időközben képződött levével, ( belekeverjük a borként)és csavaros tetővel lezárjuk.
Ki-ki ízlésének megfelelően csípősebbre, vagy édesebbre is készítheti,a cukor ill.erőspaprika arányának változtatásával.





2014. szeptember 24., szerda

Húsos-bulgur


 Már jó ideje készülök megismerni a bulgurt.
 http://www.mindmegette.hu/bulgur-a-szuperkoret-46285
Tört búza, előfőzött szárított búzaszemek.
Nekem a mi tarhonyánkhoz hasonlít a legjobban.
Az Arab, az Indiai, Dél -Európai országokban fogyasztják legjobban.
Glikémiás indexe csak 46 ,ezért sokkal jobb mint a rizs .
Nagyon változatosan elkészíthető,zöldségekkel fűszerekkel,húsokkal salátának, önálló fogásnak.
Édesen is fogyasztják, mint mint mi a tejberizst.
Az tetszett a legjobban benne ,hogy gyorsan kész van, főzni sem kell, csak leforrázni, és pár percig lefedni.
Húsos változatot választottam, mert erre volt igény. Persze Apa csak akkor szembesült vele, amikor a tányéron volt. Óvatosan kell az újdonságokat bevezetni:)
Éppen ezért most csak magyaros ízesítéssel készítettem, mint egy rizses húst.


Hozzávalók:

  • 15 dkg bulgur
  • 2 szelet sertéstarja
  • kb 10 cm lecsókolbász
  • petrezselyem
  • bors
  • 1 kosszarvú paprika
  • 1 kisebb fej hagyma
  • fokhagyma
  • olaj


A tarját csíkokra vágtam,a hagymákkal fűszerekkel megsütöttem, a végén még a kolbászt is hozzáadtam, hogy tartalmasabb legyen.
Közben a bulgurt leforráztam 2x mennyiségű vízzel lefedtem, és még letakartam egy pléddel is.
Mikor a hús megsült összekevertem a búzatörettel, és vágott petrezselymet adtam még hozzá.

2014. szeptember 22., hétfő

Bounty csokirúd házilag


 A nyáron már kipróbáltam egyszer ezt a receptet, tetszett is a fiataloknak, most ismételtem.


Hozzávalók:
  • 2 dl tej ( kókusztejjel még intenzívebb az íz)
  • 2 evőkanál búzadara
  • 5 dkg vaj
  • édesítő( aki cukorral szeretné kb 2-3 evőkanál)
  • 12 dkg kókuszreszelék
  • csipet só
  • 10 dkg étcsoki
  • 1 kávéskanál kókuszzsír vagy1 evőkanál napraforgóolaj

Elkészítése:
A tejet feltesszük főni, beleöntjük a darát, hozzáadjuk a sót,a vajat, az édesítőt, és kevergetve megvárjuk amíg a dara megdagad. 
Ezután belekeverjük a kókuszreszeléket, és levesszük a tűzhelyről.
Egy tálcára ráhelyezünk kb fél méternyi alufóliát, amit picit megolajozunk, és erre ráöntjük a kókuszos masszát.
A fólia segítségével hengerré formázzuk, majd rácsra helyezzük.
Közben vízgőzfölött megolvasztjuk az étcsokit, és adunk hozzá egy kávéskanál kókuszzsírt.( ennek hiányában egyszerű napraforgóolajat is adhatunk)
Ráöntjük vékony sugárban a csokit, a kókuszos rudacskánkra.


Aztán jön a neheze, hogy kitudjuk várni, amíg a csoki megdermed rajta(hűtőbe tesszük).
Dermedés után szeleteltem.
Bon-bonként is készíthetjük, így több kis csokint lesz.


2014. szeptember 21., vasárnap

Hecsedli lekvár



Az idén is készítettem csipkelekvárt!




Jó kis meló volt! Már a szedése se volt leányálom!!
Először jól átmostam,majd PÁR óra alatt megszabadítottuk Apával a bogyókat a kocsányaitól( penge, vagy jó kis éles késsel)


Mi nem magozzuk ki , őrült munka lenne, inkább többször átszűrjük a szőröktől.
Egy éjjelt áztattam,majd feltettem egy fazékba főni ,annyi vízzel hogy ellepje egy-két cm-re.
Főztem egy órát!

Igen, ez nem hideg eljárás, így kimegy a vitamin, de meg kell puhulnia a bogyóknak, hogy átlehessen passzírozni.
A C vitaminos változat a szárított bogyó!
Fém szitán átnyomkodtuk 2x ,mindig egy kis vizet öntögetve ,mert a sűrű csipkehús eltömíti a szitát.
Az idén a harmadik, híg átszűréshez, a száz éves fakeretes liszt szitámat is befogtam.
Majd a híg bogyólevet, feltettem a tűzhelyre egy vastag aljú fazékba,hogy besűrítsem, vagyis a hozzáadott vizet részben elpárologtassam belőle.
Vastag aljú fazékban kell főzni, ebben nem ragad le, és nem kell állandóan keverni, csak beállítana forrását, annyira, hogy csendesen, de zubogjon.
Amikor már kellő sűrű állagúra sűrűsödött, tiszta üvegekbe öntöttem, és celofán papírral beborítottam, majd csavaros tetőt tettem rá.
Öt percig fejtetőre állítottam, majd ment a száraz dunsztba.
Ehhez a mennyiséghez én 2 kg cukrot adtam, és 12 db 380 ml -es üvegnyi lett belőle.

2014. szeptember 17., szerda

Szedres pohárkrém


Ma megidéztem a nyarat ! Amikor itthon volt Alíz lányom a párjával,akkor is ilyent készítettem nekik.
Még mindig tudtam szedni a szeder bokorról egy pár gyümölcsöt,épp egy pohárkrémre valót.


Hozzávalók:

  • 1 zacskó tejszínhabpor
  • tej
  • 10-12 dkg daráltkeksz
  • 6 dkg margarin
  • szeder
  • cukor vagy édesítő



A margarint összegyúrtam a kekszmorzsával, a tejszínport felvertem, a gyümölcsöt megmostam.
A  tejszínből két kanálnyit félre tettem,majd a többihez kevertem egy adag  összetört szedret, kis édesítőt.
Egy formás pohár aljába reszeltem a keksz morzsából, majd a tejszínesgyümölcsből kanalaztam bele.
Erre ment egy pár szem gyümölcs, majd ismét krém.
A tetejére tejszín és kekszmorzsa került,szederrel citromfű bóbitával.

2014. szeptember 14., vasárnap

Óriási kókuszos kocka



Már nagyon régen készítettem kókuszkockát, pedig Apa kedvence.
Ennek a sütinek a nagy szakértője, a kedves nászasszonyom, Ő már tökéletesre fejlesztette ki.
Most kipróbáltam egy új receptet, amelyet a konyhatündéreknél találtam, és nagyon meg vagyok vele elégedve.
Rendkívül puha, jó tésztájú sütemény.


Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 3 db tojás
  • 3 dl tejföl
  • 1 dl olaj
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk szódabikarbóna
csokiszósz:
  • 2 evőkanál Holland kakaópor
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1 ek. rum
  • szükség szerinti mennyiségű tej
a  hempergetéshez:
  • kókuszreszelék


Elkészítése:
Elővettem egy 31x18-as méretű tepsit,kibéleltem sütőpapírral.
A lisztet átszitáltam a sütőport pedig hozzáadtam.
A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kikevertem a cukorral, tejföllel.
Felváltva hozzákavargattam  a lisztet, a felvert fehérjét, az olajat.
A simára kevert tésztát beleöntöttem a tepsibe, és fél órát sütöttem 180 fokon.
Majd miután kihűlt, felvágtam jó nagy kockákra ,és készítettem egy csokimázat.
Villára felszúrtam a kockákat, és belemártottam a langyos szószba, de csak egy pillanatra, mert gyorsan beleszívja .Ha besűrűsödne, melegítsük ill. tejjel hígíthatjuk...
Kókuszreszelékben  meghempergettem.
Legközelebb krémet is kap a belsejébe.




2014. szeptember 12., péntek

Ananászos-szedres-pudingos korongok


Mindig mondom a lányaimnak, hogy tartsanak otthon levelestésztát, mert nagyon gyorsan lehet belőle ínycsiklandozó falatot készíteni.
Most egy ananászkonzervet bontottam fel, és a kertből mentettem meg az eső elől egy pár szem szedret a mai desszerthez.


Hozzávalók:

  • 1 csomag gyorsfagyasztott levelestészta
  • 1 doboz  9 db karikára szeletelt ananászkonzerv,vagy hámozott ananász
  • pár szem fekete szeder
  • 1 cs vaníliás puding
  • 2 dl ananászlé
  • 2 dl tej
  • cukor ízlés szerint
  • 1-2 evőkanál baracklekvár
  • 1 tojás
  • porcukor


Elkészítése:
A szobahőmérsékleten kiengedett tésztát kinyújtottam kb fél cm vastagságúra, majd  kilenc db kört szúrtam ki belőle.
Akkorákat, hogy az ananászkarikától egy egy kicsit nagyobbak legyenek.
A maradék tésztát összegyúrtam és csíkokra vágtam, majd összetekertem néhányszor, és a karikák
köré tettem.

.

A konzerv levéből, és 2 dl tejből, pudingporból krémet főztem, majd kihűtöttem.
Nem tettem bele cukrot, mert én elég édesnek találtam a gyümölcslevét így is.
A krémből egy kanállal a korongokra kanalaztam, majd ráhelyeztem az ananász szeletet, rákentem 1 kanál baracklekvárt és a tetejére pár szem szedret raktam.
Lekentem a tésztát tojásárgájával, majd forró sütőben fél órát sütöttem.


Fűszeres ecet


Itt az ideje tartósítani, télre eltenni a fűszereket  a kertből.
Van amit szárítva, van olyan amit jégkockázva, olajba, vagy mint az itteni példában ecetben tartok a felhasználásig.


Hozzávalók: fél literes üveghez

  • 0,5 l 10 % ecet
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 szál tárkony
  • 2-3 rozmaring ág
  • 3 db kakukkfű ág
  • 3 kisebb babérlevél
  • 10 szem zöld,vagy fekete bors
  • 1 kiskanál koriander
  • 1 kiskanál mustármag
  • 2 db kicsi csípőspaprika



Elkészítése:
Előveszünk egy fél literes hosszú üveget,amelyet jól átmosunk.
A megtisztított,leszárított friss fűszernövényeket, a fokhagymát, ( amelyet két-három helyen megszúrunk tűvel),a borsszemeket, a paprikákat belehelyezzük az üvegbe.
Majd az üveget felöntjük 10%-os ecettel,lezárjuk és legalább egy hónapig érleljük.

A leszűrt fűszeres ecetet elsősorban saláták ízesítésére használom,de savanykás pl: zöldbab,vagy lencsés ételek ízesítésére is kiváló.

2014. szeptember 9., kedd

Céklás hússaláta dermesztve


Két célom is volt ezzel a recepttel,a levesben főtt hús hasznosítása,és az ajándékba kapott tormás- cékla kipróbálása együtt.


Hozzávalók:
  • 5 evőkanál reszelt tormás-cékla
  • 3 db főtt felső csirkecomb
  • 2 dl húsleves
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 db reszelt savanykás alma
  • 2 db főtt répa
  • 1 db főtt karalábé
  • 1 cs zselatin
  • petrezselyem

Elkészítése:
A csirkecombról lefejtettem a húst, és összevágtam a leveszöldségekkel együtt .
Az almát lereszeltem, összekevertem a tormás-céklával,a hússal,zöldségekkel, a tejföllel.
A levest meglangyosítottam, és hozzáadtam a zselatint.
Ráöntöttem a céklás egyvelegre, és jól átkavartam, majd fóliával kibélelt püspökkenyér formába (lehet őzgerinc is)kanalaztam.



Egy éjszakát hagytam dermedni, majd másnap kiborítottam a formából, lehúztam róla a fóliát,és megszórtam vágott petrezselyemmel.
Főtt tojással, és pirított burgonyával kínáltam.
Vitaminban gazdag, ízletes étel.


2014. szeptember 6., szombat

Túrós-szedres csigák



Az 1 db szederbokrocskánk éledezik, minden harmadnap van rajta egy-két marékkal.
Nem győzöm a szedres ételeket készíteni .
Most kelt tésztát csináltam, és a mai mennyiség ebbe került bele.



Hozzávalók:
tésztához:
  • 25 dkg liszt
  • fél zacskó szárított élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • csipet só
töltelék:
  • 3 dkg cukor (a szeder édességétől függő)
  • 25 dkg túró
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • szeder
a tészta tetejére:
  • tojássárgája
  • porcukor

Elkészítése:
A tésztát a kenyérsütő dagasztójával kevertettem ki,és abban is hagytam kelni.
Másfél óra múlva kinyújtottam, megkentem a túró,cukor,tejföl keverékével,és megszórtam szederrel.


Óvatosan feltekercseltem, és jó éles késsel szeletkéket vágtam a rúdból.
Sütőpapíros tepsibe tettem a csigákat, és lekentem tojás sárgájával.
Fél órát sütöttem szép pirosra, majd kicsit kihűtöttem, és leszórtam porcukorral.


2014. szeptember 4., csütörtök

A legegyszerűbb almáspite


Édesanyám 80 éves lett. Az Isten éltesse még sokáig!
Ezt az almáspitét elő ajándéknak szántam, mivel a nagy eseményt csak a jövő hónapban ünnepeljük meg,amikor összejön a nagy család .
Mivel a mama cukorbeteg ,ezért édesítővel készült a legegyszerűbb almáspite.


Hozzávalók:
  • fagyasztott levelestészta
  • 1/2 kg borízű alma
  • fahéj
  • édesítőszer
  • 1 tojás sárgája



Elkészítése:
A levelestésztát kiengedtem szobahőmérsékleten, majd kinyújtottam, és kibéleltem egy kisebb piteformát.
Az amákat meghámoztam, lereszeltem, és egy fél kiskanál fahéjjal édesítőszerrel megpároltam.
A tölteléket ráhalmoztam a tésztára, elterítettem rajta,majd a tésztából csíkokat vágtam, és berácsoztam a pitét.
Lekentem tojás sárgájával, és forró sütőben fél órát sütöttem.


Tavaly egy gyümölcscsokrot készítettem:

http://konyha-labor.blogspot.hu/2013/09/gyumolcs-csokor.html