2015. július 22., szerda

Macitorta



Drága kicsi unokámnak első Szülinapjára készítettem ezt a tortát.
Még meg sem született ,amikor elhatároztuk, hogy ilyen tortája is lesz majd.




Hozzávalók:
a tortához

  • 225 g puha vaj
  • 225 g cukor
  • 4 tojás
  • 275 g liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 2 evőkanál kakaó (holland) 2 kanál forró vízben feloldva
  • olaj a forma kikenéséhez
a vajkrémes bevonathoz
  • 250 g puha vaj
  • 450g porcukor
  • 50 g kakaó
  • 200 g mascarpone
a díszítéshez: 
  • mandulaszeletke
  • kevés mascarppone sajt és porcukor keveréke
  • pici étcsoki

Elkészítése:
Melegítsük elő a sütőt,180C -ra.
A vajat a cukorral keverjük habosra,egyenként adjuk hozzá a tojásokat, egy-egy evőkanál lisztet adjunk minden adag után,nehogy a tojás kicsapódjon.
Szitáljuk át a maradék lisztet, és adjuk hozzá a forró vízben feloldott kakaót.
Alaposan keverjük össze a tésztát,majd a kiolajozott szilikonformába kanalazzuk bele.
Süssük kb 50 percig, tűpróbával ellenőrizzük,majd hagyjuk a formában kihülni,végül borítsuk ki óvatosan .
A krémhez a vajat keverjük ki alaposan a porcukorral, kakaóval és a mascarpónéval.
Csillagcsöves nyomózsákkal is kidekorálhatjuk, én most csak rákentem a krémet, és a kanál hátoldalával felhúztam,hogy borzosnak tűnjön a maci szőre.
A mancsokat, fülecskéket,szemecskéket ill. a pofácskát porcukros sajtkrémmel kentem ki, az orrot,szemgolyókat csokiból készítettem, a karmok pedig mandulaszeletek voltak.

Természetesen az ünnepelt még csak nézegette,nem fogyasztott belőle.





ég a gyertya ég....


                                           aztán neki esett a joghurttortának és kigyomlálta...a drága..

2 megjegyzés:

  1. Nagyon sok boldogságot kívánok Picurkának!!! :-)
    Megnyugodva látom, hogy könyékig benne a másik tortában, nagyon édes :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Csipike! A másik joghurttortát az édesanyja készítette, tetszett neki a gyomlálás:)

    VálaszTörlés