2016. június 26., vasárnap

Kovászolt cukkini patiszon és káposzta






Azt hiszem az idei nyár slágere a kovászolt cukkini lesz minálunk.
Jobb mint az uborka!!:)
Tulajdonképpen káposztát akartam csak kovászolni,(nyári székelykáposztának),de mivel a cukkini is ontja a maga példányait, meg a patiszonbokrok is,ezért ezekből is került bele.(Milyen jól tettem !)






Most csak két 2 literes üvegbe kerültek,de már előkerestem az ötliteres kovászoló üveget.
Tehát egy üvegbe kaprot rakunk, megtöltjük tetszőleges bébicukkinivel, vagy pici patiszonokkal,vagy metéltre vágott káposztával,vagy vegyesen.
Néhány fokhagymagerezdet dugdosunk közéjük,felöntjük vízzel az üveget,majd visszaöntve egy lábasba literenként egy evőkanál vízet forralunk fel.
Kenyérvégeket, vagy szeleteket pirítunk, (én az egyiket kovászolt fehérkenyérrel a másikat barna kenyérrel tetőztem meg),és ráöntöttem a sósvizet.
Kistányér ment a tetejére, és ebben a melegben elég volt neki 3 nap, hogy jól beérjen.
A hűtőben sokáig eltartható, már akinek nem fut össze a nyál a szájában miután a hűtőajtót kinyitotta.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése