Aliz lányom diplomás közgazdász lett.
A család összegyűlt az ország három szegletéből és ünnepeltünk.
A héten többféle gondolatom is született az ünnepi torta milyenségéről.
Végül a gesztenye ízesítésű mellett döntöttem, de a tetejére mégis
csak tettem a sport csoki masszájából is a vőm kedvéért.
Sütöttem egy 6 tojásos kakaós piskótát,amit félbevágtam,
valamint egy 4 tojásos natúrt, amit a kakaós közé tettem.
Főztem egy sűrű vaníliás pudingot, amit kihűlése után összekevertem
fél kg gesztenye masszával, valamint lazítás képen egy fél doboz felvert
Hullalával.
A piskóta lapokat, és a torta külsejét is krémmel megkentem.
Sport csoki alapmasszát tettem még rá, hogy a vőm
kívánságát is teljesítsem, aki nem szereti a gesztenyét.
(aztán csoda történt mert mégis megette )
Hozzávalók:
50 dkg darált háztartási keksz
15 dkg vaj
2 dl tej
15 dkg cukor
3 evőkan. holland kakaópor
1/2 üveg rumaroma
A kinyújtott masszát rászabtam a piskótára és utána következett a
családi kupaktanács.
Hogy csináljuk a pergament papírt?
Kitekerve, betekerve, antikolva, pecséttel?
Mindenki adott bele valamilyen ötletet.
Végül is formixből készült, kakaóporral antikolva egy kissé behajlítva.
A pecsét pedig a derelyevágó lenyomata lett.
Így ízlett a családnak.
Alizom!
"A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van."
-
Adamis Anna