2014. április 27., vasárnap

Rubik kocka "aprólékos" munkával a magyar kreativitás napjára




Nem kis munka volt!
Egy pár órát elszöszöltem vele, de volt időm, és szerencsére idegeim is hozzá.

TücsökBogár blogjában találtam egy hamis marcipán jellegű gyurmát, ezt készítettem el a kockaalapnak.




Hozzávalók:

  • 1,5 evőkanál méz
  • 3 evőkanál étkezési keményítő
  • 8 dkg fehércsoki
  • pár csepp mandula aroma
  • szórócukorka




Elkészítése:

Kimértem a hozzávalókat, a csokit felolvasztottam vízgőz fölött, a mézet megmelegítettem, hogy folyékonyabb legyen.
A meleg mézbe belekevertem a keményítőt, majd az olvasztott csokit és az aromát.
Óvatosan kézzel (vigyázat meleg!!) összegyúrtam. Ilyenkor még nagyon képlékeny!
Betettem a hűtőbe addig, amíg olyan állagot kapott, hogy formázni lehet. Kockára formáztam!
Kivágtam 6 db 4x4 db négyzetből álló hálót és rányomogattam a kocka oldalára. Ráütögettem,  közben többször betettem a hűtőbe, mert ha megolvad ragad.
Most következett a nagy munka! 
Hamupipőkét játszottam. Kiválogattam a gyorsabb munka érdekében a szórócukrokat színek szerint.
Egy szemöldök csipesz segítségével rárakosgattam a kockára a cukorkákat.
Minden oldal kirakása után hűtöttem 10 percet.
A végén amikor megigazítottam a kocka formáját akkor vettem észre, hogy kicsit megkoptak a cukorkák felületei a sok igazgatástól.
De sebaj, rusztikus 4x4-es Rubik-kocka lett belőle.

Ezt a tevékenységet türelmes egyéneknek ajánlom csak!




Ha érdekel, hogyan rakja ki Viktorunk a 3x3-as Rubik-kockát, nézd meg az alábbi videót!